Egy pillanatig úgy tűnt nekem, hogy a MARVEL képregényeken alapuló filmeket körül lengő epikusság mintha szertefoszlott volna. A legutóbbi adaptációk hogy is mondjam, enyhén szólva is kritikán aluliak voltak. Az új Rozsomák, a Thor második része, a Vasember harmadik felvonása, mind-mind fantáziátlan munkák. Hamarabb mondtam volna rájuk, hogy szimpla akció film, vagy a Thor esetében romantikus vígjáték. Az X-Men: Elsők sem jött be annyira, de nem is tudtam azt mondani rá, hogy nem volt jó. Gondoltam, valami felvezető lesz, olyasmi, ami a következő rész(ek)ben fog kibontakozni. Azért féltem, mikor beültem az X-Men: Az Eljövendő Múlt Napjaira, mert a mérce nagyon magasan volt, és azt hittem, hogy nagy bukás lesz majd.
Az alap koncepciót -kicsit máshogy- , már láttam az X-Men és Rozsomák c. rajzfilmsorozat keretein belül, és az marhára tetszett. Az egész jövő-múlt differencia, ellentét nagyon bejött, főleg, hogy Rozsomák lesz a boss az X-Mennek (legalábbis a rajzfilmben). Azért nem haragudtam az új megvalósításra, mert a MARVEL multiverzum mindenre magyarázat (lásd: Csudálatos Paukembör), és a kivitelezés is jobb lett.
A jövő problémái, a múlt megoldásai
Oh, hányszor szembesültünk már azzal a dilemmával, hogy "de megváltoztatnám a múltat", vagy "bárcsak ezt máshogy csinálhattam volna". Nos, mint tudjuk, ez lehetetlen, hacsak nem vagyunk falon-át-surranó-telepata-agy-időutaztató mutánsok... akkor egyszerűbb lenne a dolgunk.
A film tulajdonképpen az Elsők folytatása, hisz a múltbéli eseményszálat ott vesszük fel, ahol legutóbb elhagytuk (pár hónappal, talán évvel később), legalábbis miután az év(?) legjobb kezdőjelenetét megnézhettük.
Na jó, azért nem pont úgy és ott vesszük fel a fonalat, ahol elhagytuk, ez így kicsit megtévesztő lehet. Sztorink a nem is olyan távoli jövőben kezdődik, ahol a mutánsokra vadászó Sentinelek (Őrrobotok - borzasztó rosszul hangzik a fordítás) a már előző részekben megismert főhőseinket próbálják megalázó módon földbe tiporni... sikeresen. Napjaik bujkálással, meneküléssel telnek. Előre látván a veszélyt Árnymacska (remélem ez a neve, mert a filmbe csak Kitty) segítségével vissza teleportálódnak a közeli múltba, hogy kivédjék a robottámadást és új helyet keressenek.
A jövő jelenetek rendkívül nyomasztóak, ridegek, és brutálisak. Maga a jövőkép sötét, és kilátástalan. A mutánsoknak, és az embereknek, akik segítenek nekik, szörnyű és kegyetlen végük van. Az elkeseredett harcok már mit sem érnek, csak a mindennapi túlélésért küzdenek.
Mint tudjuk, mindig mindenre van megoldás: Rozsomák, Gandalf (Magneto) és Picard kapitány (X professzor) hamarosan ráakadnak rejtőzködő mutánstársaikra, felkínálva a megváltás lehetőségét. Rozsomák vállalja a megtisztelő feladatot, hogy agyát visszautaztassák a múltba. Feladata rávenni Xaviert és Eriket (Magneto) szövetségkötésre, hogy megállítsák a gonosz Tyriont (Trask), aki nevéhez kötődik a Sentinelek kifejlesztése. Ám az alap probléma ott kezdődik, hogy Katniss (Mystique) akar végezni a gonosz tudóssal, de elkapják, és az ő mutáns génjeit használják fel a végzetes Sentinelek legyártásához. A cselekményszál adott, Rozsomák összeszedi a gyógyszerfüggő Xaviert és Bestiát, és persze mindenki új kedvenc szuperhősét, az Evan Peters által játszott Quicksilvert, aki garantáltan tíz perc röhögést fog biztosítani a nézőknek. Ők négyen kiszabadítják a pentagon alatt raboskodó Magnetot, és megindul a pörgős, intenzív kibontakozás. Az időparadoxon miatt fellépő kérdéseket, teóriákat a szőnyeg alá söpörték, és egy mondattal elintézték. A múltat igenis meg lehet változtatni, kész, pont.
Spoiler nélkül dióhéjban ennyi a felvezető, a többit a kedves néző maga élvezze ki.
Természetesen a látványvilág önmagáért beszél, valami elképesztőek az effektek, már-már annyira természetes a mutánsok ereje, hogy el is hiszi az ember a hatalmukat. Néhol gigászi képekkel dolgoznak, egyszerűen nem találok szavakat, amivel lelehetne írni mindazt, amit vászonra vittek. A kameraállások, és operatőri munkák, még ha CGI is, lehengerlő bámulni. Mellé párosul a nagyszerű zene is, sosem túl kevés, de nem is sok, és nincsenek erőltetett hangzások. Bryan Singer rendezésével eddig sem volt probléma, de most talán még jobbat alkotott, mint eddig. A poénok ülnek, nem egy Adam Sandler vígjátékban érzi magát a néző, hanem élcelődésnek hat, ami szellemessé teszi az adott jelenetet.
A szereplőgárda fergeteges, bár Jennifer Lawrence, mint Mystique nekem olyan furcsa, nem áll jól neki a kék. Hugh Jackman hozza Rozsomák faragatlan stílusát, Michael Fassbender lehengerlő, mint fiatal Magneto, James McAvoy az ifjú Xaviert bámulatosan alakítja, de nem is sorolom, egytől egyig zseniálisak mindannyian. Keveslem Peter Dinklage szereplését, és kibontakozását, mint egyik múltbéli főgonosz, illetve szinkronhangját kifogásoltam. Rosta Sándor tehetséges szinkron színész, nem is munkájával volt bajom, csak egyszerűen nem illett rá sem Trask karakterére, sem Dinklage-re.
Tetszettek a rejtett költői képek, metaforák és filozófiai kérdések is, amit nem sok MARVEL filmben láttam eddig. Ami igazán megfogott, az Xavier belső vívódása volt, és mérlegelése, hogy mi is a fontosabb számára: a járás képessége, a testi erőnlét, avagy a szellem és tudás magasztossága.
ÉRTÉKELÉS
Látványvilág/Rendezés: 10/9
Sztori/Cselekmény: 10/8
Zene: 10/8
Színészi játék: 10/9